120 éves a Vasutas művelődési ház

Élő értékeink

Bemutatkozás

A Vasutas Egyetértés Művelődési Ház, mai nevén VOKE Egyetértés Művelődési Központja Debrecen és az észak-alföldi régió egyik legrégebbi meghatározó kulturális intézménye. 1993-tól a
Területi Művelődési Intézmények Egyesületének, ezen belül a Vasutas Országos Közművelődési és Szabadidő Egyesület tagintézménye.

Az idén 120 éves fennállását közönségbarát szemléletmódjának, művészetpatronáló törekvéseinek, kisközösségei támogatásának, változatos nagy rendezvényeinek köszönheti. Az utóbbi években a művelődési központ -amely a tradíciókra való rámutatás igénye miatt máig őrzi régi nevét: az Egyetértést – különösen nagy rangot vívott ki magának. Az intézmény nem kizárólag a vasutas dolgozóké volt, kapuit kitárta a város kultúrabarát polgárai és a régióból érkező látogatók előtt is. Szervesen ékelődött a város kulturális életébe, méghozzá úgy, hogy mindig megmaradt sajátos arculata, programkínálata. Ennek a kínálatnak a nyitottság és a színvonalasságra való törekvés a legfőbb jellemzője.

2019-ben második alkalommal is kiérdemelte a Minősített Közművelődési Intézmény címet.

Az intézmény alapfeladatának tekintette és tekinti az amatőr alkotó munka a művészeti alkotócsoportok támogatását éppúgy, mint a különféle érdeklődési körre alapuló egyesületek, klubok működését. Jelenleg 12 csoport, 413 fővel működik, a foglalkozások száma éves szinten 1150. Honlapunkon részletesebben tájékozódhatnak róluk.

Évente 10-12 kiállítást rendezünk, különféle témakörökben: képző-, ipar-, nép- és fotóművészet, valamint az érem-, bélyeg- és ásványgyűjtő körök “kincseiből”. A látogatók száma igen jelentős, mert a saját rendezvényeinkre és a külső szervezetek színháztermi programjaira érkezők is találkoznak az alkotásokkal.

Tavaszi és Őszi Színházi Esték címmel 5-5 előadásból álló színházi bérletsorozatot rendezünk, neves színészek közreműködésével. A közönség száma éves szinten 3.700-4.000 között van. A korábbi évek Garabonciás Gyermekszínházi sorozatának előadásait a város és néhány közeli vidéki város óvodásai és kisiskolásai élvezték.

Jelentős mértékben adunk helyet intézmények, iskolák, kulturális egyesületek, programszervezők rendezvényeinek lebonyolításához, s így a város egyik legismertebb intézményeként tartanak számon.

Rendszeresen tartunk vasutas és városrész gyermeknapi rendezvényeket, adventi, karácsonyi műsorokat. Zömét a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Debreceni Csoportjával közös szervezésben, lehetőséget adva a nehéz szociális helyzetben élő gyermekeknek is egy kis önfeledt szórakozásra, vidámságra.

Évente ismétlődő nagyobb rendezvényeink a partnerszervezetek bevonásával: Petőfi Sándor szavalóverseny regionális elődöntője, Weöres Sándor Országos Színjátszó Fesztivál területi elődöntője, Hajdú-Bihar Megyei Gyermek Bábfórum, Vasutas és Városi Gyermeknap és Juniális, VOKE Musical és Színjátszó Fesztivál, Vasútmodell kiállítás.

A hétköznapok kultúrája is jelen van vásárok, termékbemutatók formájában.

Széleskörű kapcsolatrendszerünk nagymértékben segíti tevékenységünket. Partnereink országos, megyei és települési szinten is tükrözik a sokrétű feladatellátást:

Kedves Érdeklődők !

Az oldalunkon a jelenleg rendelkezésünkre álló archív fotók, forrásanyagok birtokában adunk ízelítőt 120 év történetéből. Lapunk folyamatosan bővíthető, így szívesen közreadjuk jó minőségű fotóikat a közel és régmúltból egyaránt.

Kardos Ilona
Intézményvezető

Könyvek amiből megtudhatjuk a Művelődési Ház történelmét!

120 éves Történelmünk képekben

2945
2955
2954
2953
2952
2951
2950
2949
2948
2947
2946

1940. Színjátszók

2935
2936
2937
2938
2939
2940
2941
2942

1942 - 1945 Színjátszók

3270_Bartha Lajos_Szerelem
3271_Bartha Lajos_Szerelem
3272_Bartha Lajos_Szerelem
3274_J.B. Priestley_Váratlan vendég
3276_Nazim Hikmet_Csodabogár
3277_Molnár Ferenc_Doktor úr
3278_Molnár Ferenc_Doktor úr
3279_Molnár Ferenc_Doktor úr
3280_Mesébe illik
3282_Vörösmarty Mihály_Csongor és Tünde
3283_Katona József_Bánk Bán

1958 - 1967 Az egyetértés színjátszó csoportja

2984_1977. 25 éves jubileum
2977_1970-es évek
2978_1970-es évek
2979_2002. 50 éves jubileum
2980_2002. 50 éves jubileum
2981_1977. 25 éves jubileum
2982_1970-es évek Debreceni Virágkarnevál Fadgyas Árpád együttesvezetővel

Bocskai táncegyüttes

2926_1900. Dalkör zászlóavatás
2927_1968. „Szállj te büszke ének”- vezényel Tarnay György
2928_legyen a zene mindenkié
2929_1947. Orosháza
2930_1950. Debreceni munkás kórustalálkozó
2931_Zengjen a dal –vezényel Potyók tamás
2932_Egyetértés férfi kórus tabló
3261_Mácsai Sándor A Debreceni „Egyetértés” önképző,dal és zene-egylet dalkörének vezetője 1899-től
3263_A Debreceni „Egyetértés” önképző,dal és zene-egylet dalköre az 1905. évben

1900. MÁV Debrecen járműjavító üzem egyetértés férfikórus

2966
2967
2968
2969
2970
2971
2972
2973

Vasutas musical stúdió

SZÍNJÁTSZÓK ELNÉMULT HARANGOK

1899. A MÁV VAGONGYÁR „ EGYETÉRTÉS” DALEGYLET ALAPÍTÓ TAGJAI 1899. A MÁV VAGONGYÁR „ EGYETÉRTÉS” DALEGYLET ALAPÍTÓ TAGJAI
1904. EGYETÉRTÉS ZÁSZLÓAVATÁSI ÜNNEPSÉGÉN KOSZORÚS LÁNYOK ÉS PARTNEREIK
1908. AZ EGYETÉRTÉS ZENEKARA
1912. A NÉPKÖR ALAPÍTÓ TAGJAI
1912. A VAGONGYÁRI SZÜRETI MULATSÁG RÉSZTVEVŐI
Vágócsoport
Vagongyári kerékkovács osztály dolgozói
1938. MÁV Műhelytelepi Iskola III. o. tanulói
1940. Egyetértés Kultúrház MÁV Debreceni Műhely
1945. után Tűzoltóság
1953. XI. MÁV Irányító művezetőképző tanfolyam
1953. XI. MÁV Irányító művezetőképző tanfolyam
1953. XI. MÁV Irányító művezetőképző tanfolyam
1953. XI. MÁV Irányító művezetőképző tanfolyam
1980. Újévi Köszöntő
Zsuzsi vonat
2975_2003. VASUTAS NYUGDÍJAS ZENEKAR
1900. A magyarországi munkások rokkant és nyugdíjegylete által 1900. év október 8-án alakult Debreceni Fiókpénztárának első választmánya
DALEST 1894. Debreceni Dal- és Zeneegylet
1900.-tól MÁV DEBRECEN JÁRMŰJAVÍTÓ ÜZEM EGYETÉRTÉS FÉRFIKÓRUS
Mácsai Sándor A Debreceni „Egyetértés” önképző,dal és zene-egylet dalkörének vezetője 1899-től
1958-1967 AZ EGYETÉRTÉS SZÍNJÁTSZÓ CSOPORTJA
J.B. Priestley: Váratlan vendég
FEL

Forrásanyagok

 
  • 1918-19. Politikai jelentések, jegyzőkönyvek, visszaemlékezések
  • A Debreceni Szabadságtelep lakossági kulturális mozgalmával és a MÁV “Egyetértés” Művelődési Központ ” Kelemen Ilona ” állandó helytörténeti kiállításával kapcsolatos közművelődési tevékenységek a sajtó tükrében 1971-1985. összeállította: Vojth Zoltán helytörténész Egyedi kötött album
  • A Magyar Vasút 40 éve Adatok és tények 1985. Összeállította a MÁV Vezérigazgatóság Munkaügyi és Szociálpolitikai, Tervgazdasági és Műszaki Fejlesztési Osztálya
  • A MÁV Debreceni Járműjavító Üzem fejlődéstörténete 1898-1973. Összeállította Matkó László
  • A MÁV Debreceni Járműjavító Üzem története 1898-1973.
  • A MÁV Debreceni Járműjavító Üzem története 1973-1987.
  • A Vasutasok Szakszervezete és a MÁV Debreceni Járműjavító üzemi Vállalat Kollektív Szereződése 1955-1956
  • Clére Béla: A Magyar Vasút története képekben 1972. MÁV Vezérigazgatóság
  • Egyetértés Könyvtár jegyzéke 1898-1948
  • Fotóalbum a Művelődési ház és a Járműjavító felújításáról 1960-1961
  • Fotóalbum a művészeti együttesekről 1-2
  • Gulyás János: Szabad úton -Számadás a vasutas-szakszervezet munkájáról 1945-1970 Kiadó: Vasutasok Szakszervezete 1970.
  • Gyökér István – Dr. Kubinszky Mihály: Képek a régi magyar vasutakról és vonatokról Közlekedési Dokumentációs Vállalat Bp. 1991.
  • Kívánság füzet 1972-1982 (könyvigénylés)
  • Kubinszky Mihály – Gombár György: Vasútállomások Magyarországon 1846-1988 Népszava Kiadó Vállalat
  • Magyarország Vasúti Térképe, Állomási névjegyzéke, Ipari és Mezőgazdasági útmutatója 1927. Dr. Róna Ernő, Laykauf Aladár
  • MÁV Műhelyi “Egyetértés” Könyvtár katalógusa 1938.
  • Szakmunkás tanuló Könyvbarát Klub MÁV Járműjavító Üzem 1975-1976.Dr. Nagy István: Az Északi Járműjavító története 1867-1967. Fővárosi Nyomdaipari Vállalat
  • Vasutas Egyetértés Művelődési központ 1899-1999. ” 100 éve a magyar kultúra szolgálatában”- a művelődési központ által működtetett csoportok , rendezvények az 1980-1990-es években
  • Vegyes Dokumentumok
  • Vojth Zoltán: A Debreceni Szabadságtelep német eredetű családjainak telepedési története 1875-1975. Egyedi kötött kézirat
  • Vojth Zoltán: Mi a Haza ma ? Debrecen 1987. Egyedi kötött kézirat
  • Vasutas Musical és Színi-stúdió